Blog

Valentin-nap vagy magyarosan Bálint-nap a szerelmesek ünnepe - a párkapcsolatban, házasságban élők számára öröm, annak viszont, aki elveszítette (vagy még csak keresi) a párját, ez is egy nap, amit legszívesebben tán kitörölne a naptárból. 

Van az évnek egy napja, amely minden gyászolónak egyformán nehéz, amikor a leginkább meg tudjuk élni, hogy a gyász mennyire közösségi élmény. 

Vannak úgynevezett "triggerek" - amikor történik valami, ami eszünkbe juttat egy csomó mindent. Nevezhetjük kapcsolóknak vagy gomboknak is ezeket, gyakorlatilag egy esemény, egy élmény, ami megérint egy fájdalmas pontot, felszakít egy sebet, elindítja az emlékek áradatát. Tipikusan az első évben készülünk ezekre, jobbára rettegünk attól, hogy milyen lesz egy "jeles nap" nélküle. A jeles napokra tudunk készülni, a triggerekre nem. A triggereket idővel fel tudjuk ismerni, leszedjük a sebről a ragtapaszt és megnézhetjük, hogy hol tart a gyógyulás.

A gyásszal kapcsolatos irodalmat akkor kezdtem olvasgatni, amikor édesanyám állapota kritikusra fordult a kórházban, 2014 őszén. Természetesen az első, ami szembejött, Elisabeth Kübler-Ross alapművének kivonatolt változata a gyász fázisairól, a sztereotípiák (tagadás, alkudozás, harag, depresszió, elfogadás), amin ha szépen átballag az ember, akkor utána az élet megy tovább a rendes kerékvágásban. A gyakorlatban ez nagyon nem így működik.