Amikor az ember elveszít valakit, aki az élete része volt, az fáj, és a fájdalomra az egyetlen igazi gyógyír az lenne, ha az illető visszatérne, ha nem halt volna meg. Egy varázspálca, egy időnyerő (mint amilyent Hermione Granger kapott McGalagony professzortól) vagy egy időgép, ami visszavihetne a szerett személy halála előtti időbe és tehetnénk valamit, amitől az meg se történik, vagyis az igazi gyógyírt a múlt megváltoztatásában látnánk, amiről viszont pontosan tudjuk, hogy nem opció. Egyetlen lehetőségünk van: haladni előre és alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez - már ennek felismerése is nagyon sokat segít. Teljesen más lelki állapotban vagyunk, amikor még friss az élmény, és ahogy változunk, más dolgok hozhatnak enyhülést.
Ha még friss a veszteség...
Egy halálhír megüt. Nem lehet rá felkészülni, még akkor sem, ha elvileg várható volt. Friss veszteség alatt az első heteket, hónapokat értem, bár ez kitágítható az első évre, mivel ez alatt az idő alatt az "elsők" (első születésnap, első karácsony, első halottak napja) nagyon könnyen visszalök oda, ahonnan elindultunk.
Ha már régóta gyászolsz...
Mit jelent, hogy "régóta"? Fél éve? Egy éve? 5 éve? 10 éve? Úgy tűnik, mintha soha nem lenne vége? Meddig fog még fájni?
Ha támogatni szeretnél egy gyászolót...
Röviden: csak legyél mellette, vele. Hagyd, hogy beszéljen, sírjon, hallgasson. Vásárolj be neki vagy legyen nálad valami nasi, amit együtt majszolhattok el. És tán a legfontosabb, hogy NE vígasztald. Furcsán hangzik? Mindjárt elmondom, hogy miért.